Az Armel Produkció & Sajtóirodát Havas Ágnes hozta létre 2003 júliusában.

Havas Ágnes az ELTE angol-francia szakán szerzett diplomát 1992-ben, majd tanulmányait Svédországban folytatta. Később dolgozott az MTI Külpolitikai Főszerkesztőségén, az Interconcert Művészeti Ügynökségnél, majd közel egy évtizeden át volt a budapesti Francia Intézet munkatársa, zenei programjainak kitalálója, szervezője. 2003-ban megalapította saját producer-irodáját, azzal a céllal, hogy önálló opera és színházi produkciókat, valamint koprodukciókat hozzon létre.

Törekvése, hogy színházaink és operaházaink számára együttműködő partnereket találjon Európában és a tengerentúlon, hogy közös produkciók szülessenek és ezek a produkciók, valamint az őket létrehozó művészek és intézmények híre eljusson a nemzetközi színházi- és operaéletbe.

Az iroda rövid – mindössze hét éves – fennállásának ellenére, nem csupán öt saját opera produkcióval büszkélkedhet, de nevéhez fűződik az Armel Operaverseny és Fesztivál (korábban Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval) megalapítása és teljes körű szervezése immár harmadik alkalommal.

A versenyt 2007-ben alapította az Armel Produkció és Sajtóiroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Pannon Filharmonikusok és a Mezzo Televízió. Azóta minden évben megrendezésre került. A verseny első fordulóira eddig összesen közel 700 énekes jelentkezett, 43 országból, hogy a döntőbe kerülő 15 versenyző egyikeként eljátszhassa az évenkénti 5 versenyprodukció főszerepeinek egyikét.

A verseny keretében eddig létrehozott két ősbemutatót, egy európai premiert, öt magyarországi bemutatót, két klasszikus opera- adaptációt, valamint a partner operaházakról és városaikról készített dokumentumfilmeket a Mezzo TV (francia klasszikus zenei csatorna), a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Bartók Rádió – MR3 közvetítette.

A tíz koprodukció a New York-i Dicapo Opera Theatre-rel, az Opéra de Rennes-nel, a gdansk-i Balti Operával, a brémai Theater Bremennel, a Szegedi Nemzeti Színházzal, az Ostrava-i Morva Sziléziai Nemzeti Színházzal, a biel-i Theater Biel Solothurn-nel és a debreceni Csokonai Színházzal együttműködésben született.

Az Armel minden egyes produkciója egyedi értékeket hordoz és – a visszajelzések alapján mondhatjuk – presztízst jelent: a kortárs magyarországi bemutatóktól (Eötvös Péter: Le Balcon) a hagyományos nagyoperákon keresztül (Verdi: Attila, Gounod: Faust, Bartók: Kékszakállú Herceg Vára) egészen a Versailles-i Kastélyban a barokk szerző, Charpentier művét színpadra állító ősbemutatóig.

Ezeken túl az Armel Produkció tevékenységét rangos hangversenyek, zenekari turnék, hazai és külföldi kiállítások, és hangfelvételek is fémjelzik.