  |
    |
 |
    |
Zazou
Előadások Szegeden: 2004. augusztus 13., 14.
Párizs 1940-es éveinek sanzonjaira épülő komikus zenés
francia darab
Ősbemutató: 2003. november 14. Párizs
Írta és rendezte: Jérôme Savary
Zenei vezető: Gérard Daguerre
Jelmez: Michel Dussarrat
Világítás-technika: Alain Poisson
Hangmérnök: Olivier « Aldo » Pedron
Koreográfus: Jean Moussy
Játékmester: Laurence Roussarie
Dramaturg: Léonidas Strapatsakis
Zenei asszisztens: Olivier Podesta
Szereplők:
Zazou: Nina Savary
Jean: Alexandre Bonstein
Raymond: Jérôme Savary
Simone: Mona Heftre
Boris: Hervé Pauchon
Le G.I.: Allen Hoïst
Romuald: Antonin Maurel
Petit-Louis: Laurent Delvert
L’oncle Léon: François Borysse
Astrid: Cécile Haas
Zazie: Alexandra Sarramona
Pam-Pam kislánya: Caroline Cottier
Dagi Bernard: Jean-Luc Geoffroy
Táncosok:
Michel Casajus, Jérémie Champagne, Leslie Dzierla, Sarah Filc, Serge Le Borgne, Amélie Munier
Zenekar:
Gérard Daguerre (zongora), Christian Orante (dob), Bernard Teissier (basszus), Didier Sutton (ütősök), Antoine Russo (1. trombita), Michel Bos (2. trombita), Gérard Niobey (gitár), Michael Joussein (1. harsona), Jean-Luc Pagni (2. harsona, banjo, fuvola), Stéphane Chausse (tenor szaxofon, klarinét), Pierre Blanchard (hegedű), Allen Hoïst (alt szaxofon)
A műről:
A "Zazou"* című előadás arról a generációról szól, amely a német megszállás idején vált zazuvá, majd a felszabadulást követően bő zakóját, esernyőjét és felcsatolható gallérját a Saint-Germain-des-Prés divatja szerint feketekockás piros ingre, vászonnadrágra és edzőcipőre cserélte. Mindenkit így hívtak, aki kicsit is feltűnő jelenség volt. Egy túlságosan színes zakó vagy egy kissé hosszú haj már elég is volt ahhoz, hogy az illetőt rögtön zazunak titulálják! Az évek során azonban feledésbe merült a szó eredete, később pedig már nem is használták.
Az első világháború után született fiatalok szinte még gyerekek voltak az újabb világégés idején, amelyben nem vállalhattak szerepet, hiszen se nem szavazhattak, se nem háborúzhattak. Életük hajnalán ennyi volt szomorú örökségük. Miközben a felnőttek Franciaországa egyre mélyebbre merült a gyalázatban és egyre fásultabbá lett (legalábbis a többség), a zazuk igyekeztek megmenekülni ettől.
A hippikhez hasonlóan, akik átmeneti nirvánába repítették magukat tiltakozásul a vietnami háború ellen, a zazuk úgy fejezték ki a számukra idegen világ elutasítását, hogy – miközben köröttük minden szürke volt –, úgy öltöztek, mint a bohócok, és amerikai szvinget hallgattak. Ez a zene ugyanúgy ritmusos, mint a katonai indulók, de amíg a szving kopogós ritmusa táncba hív, addig az indulókra lépő zajos csizmák eltipornak.
Az 1943-ban játszódó, egyszerű szerelmi történeten keresztül a mű felidézi egy izgalmas korszak, egy legendás környék és a be-bop ritmust kedvelő „zazou-ifjúság” gazdag zenei és irodalmi örökségét.
* Zazou (ejtsd zazu) névvel illették a második világháborúban és az azt követő években azokat a kihívóan öltözködő fiatalokat, akik rajongtak az amerikai jazzért.
