Fire of Anatolia - Török tánc-show
Dawool - Európai premier
Szegedi Szabadtéri Játékok – Dóm tér
2007. augusztus 2., 3.

Az együttes a világon legismertebb török tánccsoport. Műsorukat a néptánc, a balett és a modern mozgásszínházi koreográfia illetve a vizuális show-elemek egyesítésével alkotják látványszínházzá. A táncelemek között a hastánc és az élő dobos előadások is hangsúlyos szerepet kapnak.

A társulatot hat évvel ezelőtt Mustafa Erdogan alapította, tagjai közé 750 táncos közül választották ki azt a 90 fiatal tehetséget, akikkel az ország vezető táncosainak és koreográfusainak irányítása alatt azonnal meg is kezdték a munkát. Ennek eredményeképp jött létre a Fire of Anatolia című előadás, amelyet a világ számos pontján, nemzetközi turnékon adtak elő 2002 óta.
Azóta több nagy sikerű fellépésen vannak túl, 30 különböző országban kb. 800 előadás alatt, több mint 6 millió embert kápráztattak el.

Dawool - Keleti Történet, avagy jelenetek a korunkbeli Törökországból

Míg a Fire of Anatolia, a török kultúra őshazájának, Anatóliának mitológiáját, ősi történelmét mutatta be, addig az új produkció, a Dawool a modern kort, napjainkat ábrázolja.
Az előadás zenéje éppolyan interaktív, váltakozó hangulatú ritmuskavalkádot tár elénk, amilyen a mai Törökország pörgő és lelassult életmódja, modern és hagyományait bigottan őrző, ellentmondásokkal és életkedvvel teli igazi keleti zsibvására.
A történet lazán összefüggő szálai a legkülönbözőbb élethelyzetek jeleneteit tárja elénk. A vacsoraasztalt körbeülő burzsoá család, köztük a boldogtalan, kólát szopogató kisgyerek. A kóla hangjaival keverednek az unalom porcelán hangjai.
A mindent kifejezni képes megszámlálhatatlan fajta dobok csoportja zenél szerelmi duettben, kifejez lelki vívódást a tárgyalóteremben, és előadja egyetlen gyermek két oldalát, Keletet és Nyugatot.

A Fire of Anatolia Guiness rekordja
Fénysebességgel lépett be a Fire of Anatolia a Guiness világrekordok könyvébe. A tánc határait feszegető izgalom, 241 lépés percenként!
A Fire of Anatolia Show, amely a leggyorsabb zenés tánc kategóriában kívánt belépni a Guiness Világrekordok Könyvébe, különleges előadást tartott az Aspendos Antik Színházban, Törökországban.
A Fire of Anatolia táncosainak, a műsoruk koreográfiájának utolsó percében, amely a “Hullámok izgalma” elnevezést viseli, sikerült 241 lépést „ugrani”, mely metronóm érték szerint 176-on kezdődött, 218-al végződött és összességében 2 perc 53 másodpercig tartott.

Ebben a különleges előadásban a táncosok rendkívüli teljesítményt mutattak fel, 4 lépést tettek meg átlagosan 1 másodperc alatt.
A táncosok lépéseit elektromos metronómmal mérték, valamint közjegyző jelenlétében 6 kamerával készítettek képeket, hogy azokat óriás kivetítőn keresztül mutathassák a nézőknek. Az eseményt a nemzetközi média fokozott érdeklődése is figyelemmel kísérte.