Suzanne Ramon – Gálakoncert Cziffra György halálának 10. évfordulójára

Cziffra Györgynek kívánt méltó emléket állítani a 2004. november 28-án – a művész halálának 10. évfordulóján - megrendezésre került hangverseny a Zeneakadémia nagytermében. A Magyar Rádió Szimfonikus zenekara Philippe de Chalendar vezényletével Beethoven és Schumann műveit játszotta, az este különleges vendége Suzanne Ramon, gordonkaművész volt.

Suzanne Ramon Budapesten született. Már hat éves korában a Konzervatórium növendéke volt, és alig tíz évesen, 1956-ban a Bartók Béla díj nyertese. Ugyanez az esztendő a sikerek mellett törést is jelentett az életében. Családjával elhagyták Magyarországot, és Izraelben telepedtek le. Tizenhárom évesen a Tel-Aviv-i Művészetek Palotájában mutatta meg első ízben tehetségét az izraeli közönségnek. 1962-ben ösztöndíjasként a párizsi Nemzeti Felsőfokú Zenei Konzervatórium diákja, a nagy művész, André Navarra tanítványa lett. Itt figyelt fel kivételes tehetségére és adottságaira a legendás magyar zongoraművész, Cziffra György, aki ettől fogva mestere, atyai jó barátja volt.  
Két évvel később, 1964-ben a Párizsi Konzervatórium zsűrijének egyhangú döntése a Gordonka Első díjá-val tünteti ki. Ugyanebben az évben a Genfi Nemzetközi Verseny díjnyertese, Olaszországban elnyeri az Oreste Ferrari- nagydíjat, valamint Siénában a chigiana Akadémia díját. A páratlan sikersorozat koronájaként a következő évben, a Párizsi Konzervatóriumban a Kamarazene Első díját nyeri el. Nemsokára Nagy Britannia, az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, Olaszország, Németország, Svédország, Dánia, Belgium éljenzi lelkesen…

„Hallani és ugyanakkor látni is kell Suzanne Ramon játékát. Karjaiba öleli hangszerét, egy csodálatos 1690-es Guarneri-t… A vonó hol szaval, dalol, hol bőg vagy sír a húron, - emberi hang, mely a zsigerek és az emlékezet legmélyéből fakad.  Hallani kell ezeket a hang húsába vetődő, beleszédülő belépéseket, látni a kezdés parancsoló mozdulatát, mely mintegy kettéválasztja a csend, illetve a nyílt tenger dalának világát.” (Alain Duault, a Francia Akadémia nagydíjasa,  Karinthi Judith forditása)