|
Credit Lyonnais
A hangverseny a Pesti Vígadóban 2003. október 13-án, a Muráthy-Teleki-Crédit Lyonnais palota felújításának 10. és a Credigen Bank fennállásának 5. évfordulója alkalmából került megrendezésre. Az eseményen elhangzott Liszt Ferenc „Les Préludes”, valamint Hector Berlioz Fantasztikus szimfónia című műve. A koncertről lemezfelvétel is készült.
Mind két mű gazdagon mutatja az önéletrajzi vonások egész sorát. Liszt és Berlioz ismerték és kölcsönösen csodálták egymást. 1830-ban, a Fantasztikus szimfónia első meghallgatásának előestéjén találkoztak első ízben Párizsban, majd a koncert napján az „egész hallgatóság figyelt arra, ahogyan Liszt megtapsolta az előadást, illetve kinyilvánította lelkesedését” (Berlioz: Emlékiratok).
A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara
A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát – amely külföldön és olykor lemezfelvételeken is a „Budapest Symphony Orchestra” (Budapesti Szimfonikus Zenekar) elnevezést használja – Dohnányi Ernő alapította 1943-ban. Több mint fél évszázados fennállása során, számtalan országos és nemzetközi koncerttel, valamint a szimfóniák és oratóriumok teljes repertoárját felölelő hanglemez- és rádiófelvételeivel, előkelő helyett vívott ki a világ legnevesebb zenekarai között.
Philippe de Chalendar
Francia származású karmester. Miután 1989-ben elnyerte a Besançon városában rendezett karmesterverseny zsűrijének különdíját, a legjelentősebb francia zenekarok vezetésére kérték fel. Emellett 1995 és 2000 között a Párizsi Nemzeti Operaház állandó segédkarmestere is. 2001-ben letelepedett Magyarországon, azóta is itt él, és rendszeresen vezényel magyar zenekarokat. A 2004-2005-ös évadban a Debreceni Csokonai színház zeneigazgatója volt. 2002. áprilisa óta pedig a Miskolci Nemzeti Színház zenei vezetője.
|
|